Képtörténet – Birtalan Zsolt: Terepszemle No. 6.

Látvány, ha nem lát messze

Ezek szerint nem kizárt, hogy a glória már az itteni világra is rávetüljön, amely persze nem olyan ragyogó, mint a túlvilág. Az itteni homályt és az ottani fényt állítja szembe Novalis, s mint Ha nem lát messze, ha nem lát messze is lát esélyt arra, hogy a kettő érintkezzen. De nemcsak a költők vagy a szerelmesek magasabb rendű őrjöngésekor, mint Platón vélte, hanem az álombeli látáskor is.

Ám ha az álomnak a látás a tárgya, akkor ez azt jelenti, hogy létezik olyan ha nem lát messze, amely nemcsak kifelé irányul, a dolgokra, a látványokra, vagyis mindarra, ami látható. Hanem arra is, ami szemmel nem látható.

Mi az, ami nézés közben a legkevésbé látható? Maga a látás. A látás látása: ez a túlvilági ragyogás érzékelésének az előfeltétele, állítja hallgatólagosan Novalis. Az eszköz a látás ekkor saját működésének nemcsak közege, hanem tárgya is.

A legújabbkori médiatechnológia problémája körvonalazódik itt, és az önmagukra irányuló megfigyelő technikák látvány láncolata sejlik föl. Novalis föltevése persze korántsem előzmények nélküli.

Az önmagára irányuló látás paradoxonja az európai misztikának az egyik kitüntetett témája volt.

Így látnak a macskák

Csúcspontját Nicolaus Cusanus Isten látásáról De visione Dei, című munkájában éri el, amelynek már címe is megoldást kínál: Isten az, akinek a látása olyannyira átfogó, hogy önmagának is tárgyává tud lenni. Az ember legfeljebb csak törekedhet az ilyen látásra.

Amíg ugyanis az ember esetében a látás a szemtől, vagyis egy eleve határolt és korlátozott érzékszervtől függ, addig Isten esetében a látás nemcsak ennek az érzékszervnek a működését jelenti, hanem ezen túlmenően magának Istennek a lényegiségéhez tartozik hozzá IX.

A mi szemünknek egy tárgyhoz oda kell fordulnia, mivel a mi látásunknak meghatározott nagyságú látószöge van. A Te szemed szöge ezzel szemben, Uram, nem meghatározott nagyságú, hanem ha nem lát messze, azaz egy kör, sőt végtelen gömb, mivel a Te pillantásod a gömbszerűségnek és a végtelen tökéletességnek látvány szeme. Akkor, amikor — a perspektíva alapfogalmait kölcsönözve — a látó pozíciója álláspontja és látásának enyészpontja egybeesik. Igaz, hogy Cusanus mindvégig Istenről és az ő látásáról ír, valójában azonban mégis az emberi látás működésével foglalkozik.

Isten nála olyan ideális ha nem lát messze, amely az eredendően korlátozott emberi érzékelés mérését és viszonyítását teszi lehetővé. Mi sem természetesebb, hogy a magas egyházi méltóságot viselő Cusanus szoros kapcsolatban állt a reneszánsz kori perspektívakutatás nagy alakjával, Leon Battista Albertivel is Simon, Az emberi szem ezek szerint csupán szűk rés a végtelen gömbtér testén.

Novalis azonban nem zárja ki annak lehetőségét, hogy ez a rés végtelenné táguljon. A kinti fény ha nem lát messze tudja teljesen felszámolni a benti homályt.

hogyan lehet rossz látással lőni testmozgás a látás javítása érdekében, amikor

Platón hasonlatához fordulva: az ember ilyenkor kilép a barlangból, és amit eddig csak közvetve látott, azt közvetlenül észleli. Konersmann, És mivel Platón szerint a jó a legfénylőbb létező, ezért a valódi látás magának az érzékileg korlátozhatatlan igazságnak a látása. Csodálkozni annyit jelent hát, mint magát a látást megpillantani.

A fénnyel és a látással foglalkozó keresztény misztikusok Symeon, Cusanus, Böhme a fizikai látást hajlamosak voltak alárendelni a belső látásnak. A fénymisztika legnagyobb képviselője, a 10— Az isteni fényt ezért tartja megnevezhetetlennek, illetve felfoghatatlannak fósz arréton, illetve aprosziton : testi szemmel nem érzékelhető, mert megpillantása azonnal megölné az embert.

Völker, Ezt a fényt nem szemmel, hanem csakis belső érzékszervekkel tartja érzékelhetőnek: a gondolattal nouszaz értelemmel dianoia és a szívvel kardia. A romantika idején viszont — egyebek között a távcső és a mikroszkóp találmányának birtokában, valamint a látást segítő más technikai eszközök fejlődésének eredményeként — megkezdődik a fizikai, érzéki látás emancipálása.

És, ahogy ez ilyenkor történni szokott, ami felszabadul, az egyből hódítani is próbál. Az érzéki látást így akarták egyre többen kitágítani, végtelenné bővíteni. Vagyis újfent eljutni egyfajta isteni látáshoz ha nem lát messze de immár nem a belső, hanem az érzéki látásnak a kerülőútján. Hátulról — valahogyan úgy, ahogyan azt Heinrich von Kleist A marionettszínházról című dialógusának szereplői feltételezték.

Hát igen, mondta C… úr, ez lesz az utolsó fejezete a világ történetének. Fontolóra veszi Cusanus és Böhme hasonló irányú gondolatait, hogy végül az érzékek kitágítását immár ne csupán a platóni megismerő látással vagy ha a látás ha nem lát messze 16 cusanusi isteni látással hozza összefüggésbe, hanem — jellegzetesen felvilágosító eltökéltséggel és furorral — egy egészen új, modern elképzeléssel.

milyen látomás, ha 7 sort lát áfonya szem tabletták

Az eszköz a látás önmagának is tárgya lesz. A romantika művészetének, irodalmának és művészeti gondolkodásának egyik nagy témája ez.

az egyik szem látása nagymértékben romlott javítja a látási táblázatot

Akik erről nyilatkoznak, azokon időnként a misztikusokra emlékeztető elragadtatottság lesz úrrá. Ám ez a téma a látással, a képek közvetítésével kapcsolatos korabeli technika számára is hatalmas kihívást jelentett. A látás kapcsán Platón még az igaz és a nem-igaz, Cusanus pedig a látható és a láthatatlan viszonyát feszegette. Novalis viszont az emberi szabadság és a világpolgárság kérdését is bevonta a látás problémájába.

És ezzel, akarva-akaratlanul az autonómia és a kiszolgáltatottság, vagyis a hatalom újkori kérdését is érintette. A látás látásáról, vagyis a nézésről fantáziálva olyasmit festett a ha nem lát messze, amivel a legkevésbé ő maga szeretett volna szembesülni: a szabadságot fenyegető józan technicizáltság fantomját. Hétköznapi nézők, romantikus tájak Ne szaladjunk előre. Időzzünk el itt: a látás látásánál, a nézésről való fantáziálásnál.

kontakt látásjavító helyiség jobb látás vízzel

Ha nem lát messze föl egy könyvet, Caspar David Friedrich albumát. Nem kizárt, hogy Friedrich olvasta Novalis Darwin-kommentárját, hiszen maga is sokat töprengett a nézésről és a belső látásról. Ők azok, akik ezeket azután romantikusnak látják.

Képtörténet – Birtalan Zsolt: Terepszemle No. 6.

Látókat és nézőket festett — mivel a látás és a nézés titka legalább annyira foglalkoztatta, mint a tájak és a helyek szelleme. Tegyük magunk elé Vándor a ködtenger felett látvány festményét, amelyet húsz évvel Novalis kommentárja után festett, ban, Drezdában.

Létezik-e közvetlen pillantás? Nemcsak a cím, hanem a kép is mutatja, hogy itt nem egyszerűen felhőkről és ködről van szó, hanem egy vándorról is. Vagyis egy nézőről. Akinek a puszta jelenléte olyan, akár látvány idézőjel.

a filozófia mint elméleti világkép szemműtét után fejfájás

Vagy mint egy elidegenítő effektus. Olyan hangsúlyozottan van a festmény középpontjába állítva, hogy megkockáztatható: ennek a képnek nem a táj a témája, hanem az, hogy valaki néz egy tájat.

A vándor a felhőket és a ködöt látvány, mi pedig az áhítatosan figyelő vándort — ami már ironikus célzásnak is felfogható: minden, ami látványként elénk tárul, közvetítés eredménye. Beleértve a legáhítatosabb látványokat is.

Vagyis a maga közvetlenségében, hézagtalan immanenciaként soha semmit nem vagyunk képesek érzékelni. Friedrich számára immár nem az a kérdés, hogy milyen a kinti világ, hanem hogy milyen lenne, ha nem az eredendően esendő emberi pillantással néznénk rá, amely minden látványt eleve összefüggésbe helyez, értelemmel ruház fel, értelmez és az emberi perspektíva korlátai közé zár?

Bizonyára számos macskatartó kíváncsi arra, hogy miként is látja kedvenc macskája a környező világot. Vajon milyen színeket lát egy cica? Milyen élesen és milyen távolra látnak cirmos barátaink? Ezt a kérdéskört kutattuk napokig, hogy átfogó és hiteles képet nyújthassunk olvasóinknak. A summázás így hangzana.

A látás során kibogozhatatlanul egybefonódó érzéki befogadás és ítélőképesség problémáját már Descartes fölvetette, amikor föltette magának a kérdést: vajon mit látok, ha kinézek az ablakon? Nyilvánvalóan embereket. De valóban így van? De úgy ha nem lát messze, hogy embereket látok.

Amiről tehát úgy gondolom, hogy a szememmel láttam, azt valójában csupán az ítélőképességemmel ragadtam meg. Merleau-Ponty, És Friedrich festményének keletkezése előtt két évvel, az ban Lipcsében megjelent A látásról és a színekről című értekezésében Schopenhauer, aki minden valószínűség szerint jól ismerhette Friedrich művészetét,3 fölteszi a kérdést, hogy vajon mit látna a környező világból egy olyan ember, akit egy pillanatra minden értelmétől megfosztanának.

Friedrich vándorára ha nem lát messze e gondolatot: lehetséges, hogy nem egyszerűen egy kimagasló gránitsziklán áll, hanem az eksztázis a vízió és az értelem elvesztése közötti vékony határvonalon? De minél jobban erre összpontosít, annál kontúrtalanabb lesz minden — a világ valóban káosszá kezd átváltozni.

Amit így érzékel, az új, soha nem sejtett látványként nyűgözi le. A jelen esetben ez nem azt jelenti, hogy fantasztikus, képtelen, mesés dolgok jelennek meg a vándor előtt, látvány hogy mindaz, ami reális, irreális színezetet ölt.

Friedrichnek nem irreális jelenségeket ha nem lát messze megfestenie, hanem azt, ahogyan a megbízhatónak vélt realitás a vándor a néző számára irrealitást sugall — azt, hogy semmi nem azonos kizárólag önmagával, semmi nem olyan, amilyennek látszik.

A dolgokat, a felkínálkozó látványt a maga érzékiségében kell megragadni — de minél inkább az érzékiségre redukálódik a látvány, annál megfoghatatlanabb lesz. Az immanens látvány ekkor egy hozzá képest transzcendens jelentéssel ruházódik fel. De nem úgy, mint az allegória esetében, ahol a transzcendens jelentés egy plusz adalék a puszta látványhoz képest.

Hanem fordítva: a transzcendens jelentés mint mínusz, mint hiány jelentkezik — mint a látványba betüremkedő idegenség, amit semmilyen pozitív értelemmel sem lehet kitölteni, megszüntetni.

Elhangzott Duchamp és Schwitters neve. Azonossága a nem-azonosság. Friedrich vándora előtt valami ilyesmi sejlik fel. Látni látvány látópontot Friedrich háttal álló figurája kapcsán egy alapvető kérdés merül fel: ugyanazt nézi-e a képi világon belül állva, mint mi, a nézők, akik látvány képi világon kívül vagyunk? E kérdés exponálásával Friedrich akaratlanul is magának a táblaképnek a műfaját hozta válsághelyzetbe. Ahhoz, hogy válaszolni tudjunk, nézzük meg, milyen helyet foglal el a vándor a kép kompozícióján belül.

Ami azonnal feltűnik: a feje a festménynek majdnem a geometriai középpontjában helyezkedik el. Ez önmagában is jelképes és árulkodó gesztus. A néhány évvel későbbi, —26 között készült Temetőkapu című festmény visszamenőlegesen is magyarázatot kínál.